A Mester a Himalája felhőiből

Egyszer volt, hol nem volt,
Volt egy igazi békekereső, aki sok világot bejárt,
Az örök boldogság után kutatva.
Bejárta a földet, a napokat, a holdakat, és a felhőket.
Végül rádöbbent,
Hogy az mindvégig a saját szívében volt eltemetve.
Ekkor leült, hogy élvezze
Az újonnan felfedezett Mennyei Boldogságot.
Ám hirtelen letekintett, és megszámlálhatatlan lényt látott,
Amint még mindig a sötétben másztak,
Mert kívül keresték a boldogságot.
Csakúgy, mint azelőtt ő, korok millióin keresztül hibázva.
Ekkor kicsordultak a könnyei...
Egy csepp, két csepp... és még rengeteg...
Minden csepp egy tündöklő ékszerré vált.
És az égbolt hamarosan megtelt szikrázó könnycseppekkel,
Melyek ma a csillagok.
Nappal túl félénkek,
Éjjel pedig túl nyugtalanok ahhoz, hogy aludni térjenek.
Az Igazság minden keresője számára
Ott vannak, hogy megvilágítsák az utat,
És emlékeztessék őket egy szent Bölcs könyörületére.

Ching Hai Legfelsőbb Mester verse (a „Csendes könnyek” című verseskötetéből)

Ching Hai Legfelsőbb Mester hét emberpróbáló év alatt több mint harminc országon keresztül kutatott egy olyan megvilágosodott Mester után, aki meg tudná mutatni Neki az Istenhez vezető legközvetlenebb utat. Számos fontos spirituális helyet és ashramot látogatott meg végig abban reménykedve, hogy megtalálja a Mestert; talán ösztönösen megérezte, hogy vár rá!

Végül megérkezett Indiába, abba az országba, amelyet az évszázadok során sok nagy Mester áldott meg. Ebben a misztikus országban tett utazásait mesélve Ching Hai Legfelsőbb Mester megemlíti: „Nagyon sok spirituális gyakorló van Indiában, akik csak egyetlen ételt esznek minden áldott nap. Egy kiválasztott módszer helyett többet gyakorolnak. Állandó otthon nélkül élnek, mindenhová gyalog mennek Mestereket és utakat keresve. Minden nap meditálnak, és soha nem felejtenek el gyakorolni még egyetlen percre sem, evés vagy alvás közben sem. Nem rövid ideig meditálnak, épp csak egy percet. Elképzelhetitek, micsoda óriási belső erejük van. Néhányuk sétálni tud a tűzön, anélkül, hogy megégne. Azonban ezek az apró trükkök nem tudnak elvezetni a végső szintre. Fontosabb a bölcsességet és a megszabadulást elérni. Hatalmas rejtett erővel rendelkezünk. Ha jól gyakorlunk és teljesen hiszünk magunkban, semmi sem lehetetlen a számunkra.”

Hite, önzetlen odaadása és mindent elemésztő szenvedélye aziránt, hogy másokat szolgáljon, nyilvánvalóvá válik abban is, ahogy leírja az általa meglátogatott sok ashram egyikében eltöltött idejét. „Amikor volt időm, minden elvégzendő munkát megcsináltam. Mivel a legtöbb ember nem szerette a házimunkákat, mint pl. mosogatás és padlósúrolás, én ezeket a munkákat végeztem, bár az olyan hivatali dolgozók mint mi, rendszerint fel voltunk mentve a fizikai munkák alól. Gyorsan dolgoztam, és ha bárhol szétszórva találtam dolgokat amikor befejeztem a hivatali munkámat, akkor gyorsan feltakarítottam a koszt, mert nem szeretem a rendetlenséget. Tudtam, hogyan kell a dolgokat újra rendbe rakni, így nagyon gyorsan tudtam csinálni.”

„Minél többet dolgozunk, annál megvilágosodottabbá válunk. Őszintén szólva nekem nagy örömet okozott a lépcső és a padló súrolása Indiában. Ujjongva mondtam magamban: Ó! Nagyon megtisztelőnek érzem, hogy megtisztíthatom a lépcsőt ezeknek a szenteknek. A lábaik minden nap elhaladnak erre; olyan, mintha a szentek lábát mosnám. Igen megtisztelve éreztem magam. Ez a gondolat spontán volt, senki nem tanította nekem. Pusztán a tanítványok által használt lépcső felmosása elég volt ahhoz, hogy ennyire megtisztelve érezzem magam. Hát még mennyivel nagyobb megtiszteltetést éreztem volna, ha a lépcsőt a Mester használta volna! Jobb, ha feltétel nélkül dolgozunk. Szolgálj másokat és minden megadatik néked.”

„Az ashramokban töltött időm során sohasem csüngtem egy megvilágosodott Mesteren, vagy kértem, hogy nézzen, amíg dolgozom. Csak szolgáltam. Súroltam a lépcsőt, tisztítottam a padlót, öntöztem a növényeket és megcsináltam azokat a munkákat, amiket senki más nem akart elvégezni. Elmostam az evőeszközöket, mert ez volt az utolsó dolog, amit az emberek meg akartak csinálni. Minden étkezés után az evőeszközök és a főzőedények olyan halomba gyűltek, mint egy hegy. Mégis minden nap örömet leltem abban, hogy elmosom őket.”

Az ashramokban fáradhatatlanul végzett munka után, igazán figyelemre méltó keresése a világ legmagasabb és legrejtélyesebb hegyláncában – a Himalájában – érkezett el utolsó fejezetéhez. Azon a helyen, amelyet az indiaiak évszázadokon át az istenek lakóhelyének hittek. Emiatt évente jámbor zarándokok milliói kísérelnek meg ellátogatni a szent helyekre, és találkozni talán azon kevés megvilágosodottak egyikével, akik állítólag magányosan élnek a távoli, titkos barlangokban. Sajnos sok zarándok hal meg az út során a zord időjárási viszontagságok, földcsuszamlások vagy a veszélyes jeges terep miatt. Nagyon kevés dolog áll rendelkezésre, néhányan még éhen is halnak. A legtöbb zarándokot a félelem meggátolja abban, hogy túl messzire merészkedjen. Csak egy szerfelett rendkívüli lény, az Egyetemes Erőbe vetett rendíthetetlen hitével és hatalmas bátorságával hagyja figyelmen kívül a nyilvánvaló veszélyeket.

A Himalájában tett számos vándorlásáról beszélve, melyek egyre magasabbra és mélyebbre vitték Őt a hólepte területekre, Ching Hai Legfelsőbb Mester ezt mondta: „Amikor a Himalájában voltam, nem engedhettem meg magamnak, hogy lovat vagy bennszülött munkást béreljek. Semmim sem volt, így csak gyalogolni tudtam. Talán a folyamatos gyaloglásom tartott melegen. Máskülönben megfagytam volna, mivel vizes ruhát és cipőt viseltem, eső és hó közepette a hegyekben. Némelyik csúcs magas és fennkölt volt, félelmetesen nézett ki. Olyan őrültnek kellett lennem, mint azok a párok, akik őrülten szerelmesek egymásba és minden másról megfeledkeznek. A szerelmesek nem látják a házasság és a családi élet kockázatát és súlyát, és a jövőre sem gondolnak. Az egymás iránt érzett szerelmük rabjává válnak és csak annak a pillanatnak élnek.”

„Azonban Isten megáldja az olyan bolondokat, mint én. Amikor egy megvilágosodott Mestert kerestem csak két váltás ruhám volt, de soha nem fáztam meg a Himalája ösvényein történő bolyongás során. Néha még azt sem engedhettem meg magamnak, hogy tűzifát vegyek, hogy a nedves ruháimat megszárítsam, ezért a ruháimat kezemben tartva mások tábortüzei mellé mentem. A meleg gyorsabban megszárította a ruháimat, és én is átmelegedhettem. Bizonyára vak voltam és "Isten-őrült". Valószínűleg ezt ma nem merném megtenni.”

„Csak Isten járt az eszemben és csak Istent láttam. Nem volt hely a család vagy a pénz számára. Elég bamba voltam, de semmi más nem tudott bejutni a tudatomba, mert csak Isten volt a szívemben. Ez olyan, mint amikor szerelmesek vagyunk. Akkor teljesen vakok vagyunk szerelmünk hibáival szemben, és nem akarunk meghallgatni róla semmilyen kedvezőtlen megjegyzést. Valószínűleg ezért védett meg engem Isten, különben már rég meghaltam volna.”

Ching Hai Legfelsőbb Mestert Istennel szembeni odaadása képessé tette arra, hogy az egyedüli utazás sok átélt nehézségét és a barátságtalan hegyi környezetet leküzdje. „A Himalája néhány részén az alacsony légköri nyomás megnehezítette, hogy az ételt jól meg lehessen főzni. Csak megmosni tudtam az ételt a Gangeszben és nyersen megenni. Mégis ízletes volt. A Himalája a legcsodálatosabb hely. Megvoltam melegvíz nélkül. Élvezet volt a hidegben megmártózni. Annyira hideg volt, hogy úgy éreztem, mintha a testem összezsugorodott volna. Ötig számoltam és azután kiugrottam a jéghideg folyóból. A testem utána úgy kivirult, mint virágok ezrei, és nagyon emelkedettnek éreztem magam.”

Legutolsónak bizonyuló vándorútját az Istenek lakóhelyére Ching Hai Legfelsőbb Mester ugyanúgy kezdte, mint ahogy gyakran tette azelőtt; csak két váltás ruhával, egy pár sportcipővel, egy hálózsákkal, vizesüveggel, néhány könyvvel és egy sétabottal. Majdnem állandóan vizes volt és fázott, ahogy egyre magasabbra hágott felfelé. Minél távolabb jutott, annál több holmiját dobta el, hogy energiát spóroljon. Miután látszólag mindenét eldobta, életét teljesen Isten kezébe helyezte.

Minden eljön azoknak, akik Istent és egyedül Istent keresik. Tehát elkerülhetetlen volt, hogy egy nap megtalálja a Mestert, aki után szakadatlanul áhítozott. Ez a nagy Khuda Ji Mester volt, aki magányosan élt mélyen a Himalájában. Khuda Ji Mester négyszázötven éves volt, amikor beavatta Ching Hai Legfelsőbb Mestert a mennyei Hangon és isteni Fényen való meditáció ősi tudományába. Türelmesen himalájai lakóhelyén maradt Reá várva, Ő volt az első és egyetlen tanítványa. Habár a meditációnak ezt a formáját Ching Hai Legfelsőbb Mester már gyakorolta azelőtt, Khuda Ji Mester a Beavatás lényegét jelentő legvégső spirituális erőátadásban részesítette. Csak a Legvégsőt elérő néhány nagy Mester tudja véghezvinni a Beavatást.

Ching Hai Legfelsőbb Mester ritkán beszél Khuda Ji Mesterről, aki nemes küldetésének teljesítése után hamarosan elhagyta a fizikai birodalmat. Ching Hai Legfelsőbb Mester mindazokat méltányolja, akik keresése során minden egyes ponton tanították Őt, de a legnagyobb elismerést Istennek tartogatja. „Sok Mesterem volt, kézzelfogható is és megfoghatatlan is, és mindegyik különböző dolgokat tanított nekem. Az az igazság, hogy Isten az én egyetlen megvilágosodott Mesterem.” Azonban egyszer, amikor egyik tanítványa a nagy himalájai Mesterről kérdezte, azt mondta: „Ó! Követtem egy himalájai Mestert - egy nagyon nagyot! Ő azonban eltávozott. Csak egy tanítványa volt, ez én voltam. És nekem kell folytatnom a munkáját.”

Ching Hai Legfelsőbb Mester Khuda Ji Mesterrel való élménye után több hónapig a Himalájában maradt, hogy tökéletesítse a meditáció ősi tudományát. A szélsőséges feltételek és a sok hányattatás ellenére úgy érezte, hogy erősen kötődik ehhez a sajátosan spirituális területhez. Ahogy egyszer elmondta: „A Himalájában érezhetitek, hogy minden állat és növény finom és barátságos légkört áraszt. Az ég nyugodt volt és határtalan, a fenyők nagyon barátságosak. Nagy magasságban éltem, és éreztem, ahogy a fehér felhők sodródnak körülöttem. Olyan volt, mintha járkálnék a felhőkön. Én nem hívtam a felhőket, hogy ússzanak hozzám, önszántukból jöttek. Láthattatok már felhőkön úszó embert ábrázoló festményt; pontosan ez az, amit próbálok leírni. Ez nem mennyei jelenség volt, inkább egy mindennapi látvány a Himalájában.”

A síkságra visszatérve meglátogatta az egyik ashramot, amelyikben már előzőleg járt. Amint gyanútlanul ülve egy eldobott újságot olvasott, az ashram egyik legrégebben ott tartózkodó tanítványa, aki a származásban egymást követő három mester irányítása alatt is gyakorolt, nyíltan bemutatott előtte egy teljes testtel végzett földreborulást, és a körülöttük állók szeme láttára megérintette, sőt megcsókolta a lábait. Természetesen Ching Hai Legfelsőbb Mester megriadt és megrendült. Amint később elmesélte: „Nem akkor találkoztunk először. Előtte több hónapig együtt dolgoztunk és együtt teáztunk. Ő azonban leborult előttem azután, hogy visszatértem a Himalájában tett utazásomból. Féltem, hogy az egóm akkorára nő, mint egy hegy! Igazán meglepődtem, mint akkor körülöttünk mindenki. Annyira meg voltam döbbenve, hogy semmire se tudtam gondolni. A tudatom kiürült és képtelen volt bármilyen további gondolatot alkotni az esetről. Csak azt tudtam, hogy el kell mennem.” És így is tett azonnal.

Indián átutazva kétségbeesetten próbált meg észrevétlen maradni. Fenséges Belső Fényét azonban nem lehetett elrejteni.

Az indiai Hardwarnál, Uttar Pradesh államban, a Gangesz folyó partján tizenkét évente megtartott Maha Kumbh Mela fesztiválra az ország minden részéből hinduk milliói gyűlnek össze egy teljes hónapra. Ez a spirituális Mesterek egy ritka összejövetele, akik közül sokan csak erre az alkalomra jönnek le a Himalájából. Ezért a zarándokok kérdésekkel és mindenféle ajándékokkal jönnek hozzájuk. Talán nem meglepő módon, Ching Hai Legfelsőbb Mester látogatása nagy izgalmat okozott. „Amikor a Kumbh Mela-n voltam, sokan követtek engem. Indiában ha egy nő egyedül megy ki az utcára, akkor köveket dobálnak rá, rossz nőnek gondolják. Előttem azonban - habár egyedül utaztam - meghajoltak az emberek és fűszereket, kókuszdiót, virágokat és ételt kínáltak. Sőt a legjobb sátrat adták nekem, amelyet rendszerint a nagy Mesterek számára tartanak fenn. Egyedül használhattam egy nagy sátrat, míg néhány más Mesternek egy sátorba kellett összepréselődnie.”

„Semmi figyelemre méltó nem volt rajtam. Nem szögeltem magam vagy növesztettem szakállat, hamuval sem feketítettem be magam és olyan sovány sem voltam, mint egy csontváz. A szenteket abban a pillanatban felismertétek, amint megláttátok őket. Egész nap kint voltak a napon, ezért legtöbbjük sötét bőrű volt. Szakállt növesztettek, mert nem volt idejük borotválkozni. A hajuk is hosszú volt. Azonnal megállapíthattad, hogy ők megvilágosodott Mesterek vagy szentek. Én egyáltalán nem így néztem ki.”

Végül elhagyta Indiát, de nem számít merre ment, spirituális nagyságát az emberek ösztönösen felismerték. Nem vágyott követőkre. Mindegy, hogy hányszor menekült el az őt felfedezőktől, azok csak egyre jöttek. Végül Formosan megtalálta Őt a spirituális keresők egy csoportja, akiket Isten vezetett hozzá ugyanúgy, mint ahogy azelőtt az már más alkalmakkor megtörtént Indiában, New Yorkban és a világ más részein is. Abban az időben névtelenül élt egy kis, alig ismert szentély mögött. Megérintette az őszinteségük és belátta, hogy nem menekülhet el tovább élete küldetése elől. A keresők őszintén vágytak a beavatásra, ezért Ching Hai Legfelsőbb Mester ezt végül megadta nekik. Ezáltal kezdetét vette közéleti szereplése, mint Mester.

Míg Ching Hai Legfelsőbb Mester küldetése elsősorban és legfőképpen spirituális, mindazonáltal amikor csak módjában áll, nélkülözhetetlen anyagi támogatást nyújt a szükséget szenvedőknek. Világszerte emberek millióit segítette a természeti csapásokkal, szegénységgel és betegségekkel szemben folytatott küzdelmükben, melyek eredményeként az elmúlt néhány év során humanitárius tevékenységéért számos elismerésben részesült. Ez idáig a legnevezetesebb 1994-ben a Világ Spirituális Vezetője Díj volt, amelyet az Egyesült Államok hat államának (Illinois, Iowa, Wisconsin, Kansas, Missouri, Minnesota) kormányzói adtak át az 1993-as Mississippi árvíz utáni nagylelkű segítségéért. Egyéb segítségnyújtásainak nagy része észrevétlen maradt, mivel azokat nem a kormányokon keresztül vitte véghez. Megkülönböztetés nélküli együttérzése fontos tulajdonság minden spiritualitásra törekvő ember számára csakúgy, mint egész életén keresztül megmutatkozó türelme, eltökéltsége és kitartása. Ezeket a tulajdonságokat tanították, és ezekhez szolgáltattak példát az olyan régi, nagyszerű Mesterek mint Jézus, Shakyamuni Buddha, Krishna, Lao-Ce, Mohammed, Guru Nanak, stb. Bár mindegyik Mester élete egyedi, a spirituális út, amelyen jártak, mindig ugyanaz volt: a mennyei Hangon és Fényen való meditáció útja. Ching Hai Legfelsőbb Mester ezt Quan Yin Módszernek nevezte el, mert első nyilvános előadásait Formosán tartotta. Quan Yin egy kínai kifejezés, amely a belső Rezgés megfigyelését jelenti.

Ez az eredeti Rezgés vagy Hang transcendentális (érzékfeletti) természetű és ezért csendben észleljük. Jézus tanítványai „Szentlélek”-nek vagy „Igének” nevezték (amely a görög „Logos” szóból származik, és hangot jelent). „Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennel, és Isten vala az Ige.” Miután Shakyamuni Buddha elérte a megvilágosodást, Ő is erről a Hangról beszélt, melyet a „halhatatlanság dobjának” nevezett. Krishna egyenlővé tette Magát az „éter hangjával”. Mohammed ezt a Hangot a Gare-hirai barlangban észlelte, amikor látomása volt Gábriel arkangyalról. Lao-Ce a Taót úgy írta le, mint a „Nagy Hang”-ot.

A spirituális Fény szintén az Isteni Jelenlét egyik tényezőjeként nyilvánul meg. Ennélfogva a nagy Mesterek az érzékfeletti Hangban és Fényben is részesítenek. Ching Hai Legfelsőbb Mester elmondása szerint „Így kapcsolatba kerülünk ezzel a Lélekkel, amely az isteni Fény és Rezgés megnyilatkozása, és így téve megismerjük Istent. Valójában ez nem igazán egy módszer. Ez a Mester ereje. Ha rendelkeztek vele, akkor át tudjátok adni. A módszer transcendentális, melyet a nyelvünk nem tud kifejezni. Még ha valaki le is írja nektek, nem fogjátok megkapni a Fényt és a Rezgést, a belső békét és a bölcsességet. Minden átadás csendben történik, és látni fogjátok régi Mestereiteket, mint pl. Jézust vagy Buddhát. Meg fogtok kapni mindent, ami ahhoz kell, hogy a nyomdokaikba lépjetek és lassanként Krisztus-szerűvé fogtok válni, eggyé fogtok válni Istennel.”

Nem egészen tíz év alatt a Quan Yin meditáció ősi üzenete a földgolyó sok országában terjedt el. Ching Hai Legfelsőbb Mester sok előadását és közvetlen beszédét számos könyvben írták le, valamint több nyelven rögzítették hang és videó kazettára. Különböző hitű emberek százezrei részesültek a beavatásban. Ching Hai Legfelsőbb Mester a spiritualitásra őszintén törekvő összes embert elfogadja a beavatásra, ami nyilvános előadásaihoz hasonlóan mindig ingyenes. A beavatást kérőknek egyet kell érteniük az alapvető erkölcsi törvények iránti életreszóló elkötelezettséggel, melyekhez hozzátartozik a lakto-vegetáriánus vagy vegetáriánus étrend betartása. Küldetését színpompás művészi alkotásainak, kitűnő divat- és finom ékszermodelljeinek eladásából finanszírozza, melyeket már nemzetközileg is kiállított, a kritika hangos üdvözlésétől kísérve.

Ching Hai Legfelsőbb Mester éltető és önfeláldozó munkájának gyors üteme ma is tovább folytatódik, és Isten kegyelmével a jövőben is sokáig folytatódni fog. Munkája annyi ember számára teszi lehetővé, hogy kapcsolatot létesíthessenek a legértékesebb, teljesen megvilágosodott Mesterrel, amennyi számára ez csak lehetséges. Gyakran elmondja, hogy ilyen kapcsolat évek milliói során talán ha egyszer létesül, így természetesen mindazokat üdvözli, akik úgy érzik, hogy most végre elérkezett az ő idejük.

Copyright © Ching Hai Legfelsőbb Mester Nemzetközi Szervezete
Minden jog fenntartva.