54. magazin, Reflektorfényben

Titkok arról, hogy miképp érte el a Mester a Taót

Ching Hai Legfelsőbb Mester szavai
a bentlakó tanítványokhoz
Hsihu Központ, Formosa – 1995. december 3.
(eredetileg kínaiu)

Tudjátok, hogyan értem el a Taót? Úgy, hogy mindig mindent másokért tettem. A spirituális fejlődésetek még mindig elakadt annál a szintnél, hogy az összes szép dolgot és az összes ínycsiklandozó falatot mind magatoknak tartjátok meg, hogy megegyétek. Kelletlenül adtok oda valamit másoknak, és ezért nektek se jut bőven.

Az igazság az, hogy minél többet adunk, annál több jut nekünk. Látjátok, hogy én mennyit adok, ezért van ételem bőven – több, mint amit meg tudok enni. Így hát abbahagytam a segélynyújtásokat az utóbbi időben, attól tartva, hogy az áldásos jutalmak addig jönnek, hogy már nem bírok el velük! (A Mester, és mindenki nevet.)

Több titka is van annak, ahogyan elértem a Taót. Először is nagyon figyelmes vagyok mások iránt. Másodszor pedig, rendkívül tiszteltem a tanáraimat.

Az általános iskolától fogva a középiskoláig sok tanár kedvelt engem. Talán azért, mert igen tiszteltem őket, és ezt érezték belül. Talán van bennem valami, mit tudom én. Esetleg vonzódom hozzájuk.

Miután felnőttem, sok mestert követtem. Bár nem voltak túl megvilágosodottak, én mégis teljes mértékben követtem az útmutatásaikat. A tiszteletlenség legkisebb jele sem volt bennem – semmi ellenállás.

Szerintetek a mestereim nagyon jól bántak velem? Nem! Néha megszidtak. A mostani szintünkhöz mérten ők csak általános iskolás tanítók voltak, akkoriban viszont én általános iskolás diák voltam! Nem voltak kimondottan kedvesek hozzám. Segítettem és felajánlottam nekik sok mindent, ők néha mégis megszidtak, mélyen megbántottak a szavaikkal, kimondva, hogy semmibe vesznek.

Például, a házasságom után a női mesterem első szavai ezek voltak: „Nem érdemled meg, hogy összeházasodj vele.” (A Mester nevet.) Azt mondta, hogy nem érdemlem meg, hogy összeházasodjak a férjemmel. Azt mondta: „Csak a barátnőd érdemli meg, hogy összeházasodjon vele.” Már házasok voltunk, de ő még mindig ezeket hajtogatta.

Így szóltam a mesteremhez: „A barátnőm már férjes asszony. Korábban ment férjhez, mint én. Különben hallgatnék rád, és hagynám, hogy egymáséi legyenek, hiszen jobban megérdemlik egymást.” Attól fogva nem tett további megjegyzéseket.

Én azonban egyáltalán nem voltam mérges. Nem mondtam, hogy „Mester, hogy mondhatsz ilyet?”

Úgy érzem, hogy ti mások vagytok e tekintetben. Nem hibáztatlak titeket, csak azt szeretném, ha megtudnátok a titkot.

A Mester és a tanítványok közti különbség

Néha azt hisszük, hogy a spirituális gyakorlásunk már nagyon jó, mert alkalmanként kiküldelek titeket, hogy tartsatok előadást. A visszatérésetek után úgy érzitek: „Lediplomáztam. A Mesternek hat hónap alatt sikerült, nekem legfeljebb hat évbe telhet!" A visszatérésetek után megváltoztok! Ezáltal ártotok magatoknak. Azt hiszitek, hogy nagyon jók vagytok, pedig nem vagytok olyan jók!

Én is azt hiszem, hogy nagyon jók vagytok, és ez a fura a dologban! Én vagyok a világ legnagyobb bolondja, ezért gyakran ér sérelem, gyakran válok csalódottá és kiábrándulttá. Mert én is azt hiszem, hogy nagyon jók vagytok, így nem jövök rá a köztünk lévő különbségre.

Néha tudok róla. Amikor veletek maradok, vagy együtt dolgozunk, akkor felismerem, hogy valóban nagy a különbség. Egyébként nem vagyok ennek tudatában. Ha nincs munka, teljesen elfelejtem, hogy ti tanítványok vagytok. Egyformán nézünk ki, és hasonló korúak vagyunk; egyesek még idősebbek is nálam. El sem tudom képzelni, hogy különbség lenne köztünk. Azt hiszem, hogy ti épp olyanok vagytok, mint én, és megértjük egymást; úgyhogy egyre csak beszélek. Végül senki sem érti, és ezt tényleg nem bírom elviselni. Csak ülök ott nagyon kiábrándultan. Úgy tűnik, mintha én lennék az egyetlen az egész világon, aki megért engem, és ezt nagyon sajnálom.

Ősidők óta úgy tűnik, hogy a megvilágosodott mesterek alig-alig tudnak kommunikálni az emberekkel. Úgy érzem, hogy én is egy vagyok közülük. Ezt csak nagy erőfeszítéssel lehet megtenni. Még a legegyszerűbb dolgokat sem értitek meg; amíg hosszasan ki nem fejtem. Túlságosan akadályozzátok magatokat! Túl bonyolultak vagytok – még mindig azt hiszitek, hogy ennek így vagy úgy kellene lennie. Nagyon bonyolultak, nagyon bonyolultak.

Nem értitek, mégsem akartok tanulni másoktól. Nem akartok tanulni a tanártól, mert féltek a megszégyenüléstől: „Egyedül is meg tudom tenni! Hadd csináljam én!” – csak így, azután meg rengeteg hibát követtek el.

Önvizsgálattal sok hibát találtok majd magatokban. Én is ellenőrzöm magam minden nap, de semmi hibát nem találok. (A Mester, és mindenki nevet.)

Légy teljesen Isten eszköze

Mivel én teljesen annak szentelem magam, hogy Isten munkáját végezzem, jóformán választásom sincs. Nem vagyok ura a tetteimnek vagy a helyzetnek. Még akkor is meg kell tennem, ha az nagyon nincs ínyemre. Mivel a teljes valómat felajánlottam, miért tartanék meg belőle bármit is? Nem mondhatom azt: „Ez nem tetszik, mert nem illik a személyiségemhez, az meg csak tönkretenné a hírnevemet, és szörnyen néznék ki.” Nem ez a mód arra, ahogy Isten munkáját végezzük.

Pontosan úgy, mint egy markoló, arra megy, amerre csak irányítod. Ott ás, ahová csak irányítod. A markoló nem tudja azt mondani: „Ma nincs kedvem, nem akarok ott ásni.” Működnie kell, bárhogyan is üzemeltetik. Csupán egy eszköz, akárcsak a Mester. Én teljesen Isten eszközévé váltam, egyénileg egyáltalán nem létezem.

Tulajdonképpen azokban a pillanatokban bánok veletek jól, amikor rosszul bánok veletek. Amikor kedvesen viszonyulok hozzátok, az még mindig emberi érzelem, mert attól félek, hogy nem bírnátok elviselni! Úgy gondolom, hogy ez a helyes bánásmód az emberekkel, és így kényelmesebben érzitek majd magatokat. Valójában ez igazán „emberi” viselkedés. Amikor tényleg őszinte vagyok veletek, nagyon egyenesen és kertelés nélkül, akkor bánok veletek valóban jól – közvetlenül Isten foglalkozik veletek.

Ha azonban ilyen közvetlenül bántak volna veletek minden nap, már rég halottak lennétek. Egyetlen lélek sem maradna itt. Ezért egy kis egóval kell megtenni a dolgokat. Ha hagynám, hogy mindennap Isten kezeljen titeket, azt még én sem tudnám elviselni! A testem és az elmém nem lenne képes rá, mert túl nagy intenzitással lennének igénybe véve, túl naggyal!

Ha folyton csak taposnátok a gázpedált – nem hagynátok az autót pihenni, vagy nem állnátok meg, és 250 km/h-val száguldanátok még a kanyarban is, az nagyon kimerítő lenne, és rendkívül feszültek lennétek.

Időnként eszünkbe kell jutnia annak, hogy emberek vagyunk, és lazítanunk kell. Süssünk valamit nyárson, vagy csevegjünk valami könnyed témáról, ez is nagyon fontos. Olyan ez, mint egy ház – csak akkor használhatjuk, ha belül üres; ha viszont tele van szekrényekkel vagy értékes bútorokkal, akkor nem tudjuk.

A szívednek egyszerűnek és tisztának kell lennie, hogy elérd a Taót

Egy túl merev vagy túl erős jellem nem kívánatos. Nem kell mindig nyerni. Tudnotok kellene, hogyan legyetek mérsékeltek és rugalmasak, ahelyett, hogy folyton felül akarnátok kerekedni a többieken, vagy jobbak akarnátok lenni a tanárnál. Jó dolog a tanárnál jobbnak lenni, de még túl korai. Pillanatnyilag egyikőtök sem jobb a tanárnál! Őszintén mondom ezt nektek, nem mintha beképzelt lennék. Csak azt akarom, hogy tudjátok; önvizsgálatot kell tartanotok, törekednetek kell arra, hogy kiigazítsátok és eddzétek a benső bölcsességeteket és személyiségeteket, és rájöjjetek, hol vannak a gyengéitek.

Viszont az sem jó, ha mindig a hibái mögé bújik az ember. Az nagyon negatív, pesszimista, és lenéző dolog önmagunkkal szemben. Nem elég csupán ismerni a hibáinkat! Ki kell igazítanunk, fel kell hagynunk velük, és az ellenkezőjét kell tennünk, hogy ellentételezzük őket.

A hibáink ismerete nem azt jelenti, hogy vádoljuk magunkat, bezárkózunk egy barlangba, és mindennap egy „zárka-elvonulást” tartunk ott; azután kilenc év múlva teknőccé válva halálra untatjuk az embereket, amikor kijövünk. (Nevetés) Nem azt jelenti, hogy önmagunkat hibáztatjuk és megfullasztjuk; hanem meg kellene próbálnunk felkapaszkodni és megváltozni, és ellenkező módon cselekedni. Ez az igazi megbánás, ahelyett, hogy csak térdepléssel büntetnénk magunkat; ami csak egy része a dolognak. A legjobb bűnbánat az, hogy a negatív tulajdonsággal teljesen leszámolunk, ellenkező módon cselekszünk, és pozitív hozzájárulásokat teszünk. Ez a szent-léthez vezető titok – a szív egyszerűbb és tisztább lesz.

Bár most azt mondom, hogy haszontalan dolog a fa Buddha-szobrok imádata, tíz évvel ezelőtt nagyon őszintén imádtam a Buddhát. Azért tudom, hogy haszontalan, mert én eleget imádtam. A mestereim azt mondták, hogy imádjam a Buddhát, és vegyek egy Buddha szobrot – bármelyiket, amelyik nekem tetszik. Úgy gondoltam, hogy Maitreya Buddha nagylelkűbb volt. Igazam volt, most tényleg szükségem van rá. (A Mester, és mindenki nevet.) Ő nagyon vidám is volt. Ezekre a tulajdonságokra nagyobb szükségem volt, ezért egy Maitreya Buddha szobrot vettem.

Azon a napon a mestereim egy szertartást tartottak, hogy otthonomban üdvözöljék a Buddha szobrot. Füstölőket égettek, imádkoztak, azután pedig azt mondták nekem, hogy kívánjak valamit. Csak egy kívánságom volt: „Ha a jövőben segíteni tudnék valakin, szívesen megteszem, de kérlek, ne hozd a tudomásomra azt, hogy segítettem.” Ez most tényleg valóra vált; sosem tudom, kinek segítettem. A mesterem azt mondta, hogy ha a füstölő elég, azután pedig összecsavarodik, az azt jelenti, hogy a kívánság valóra válik. Tényleg összecsavarodott, úgyhogy hittem abban, hogy működik!

A mesterem azt mondta, hogy néhány szútrát is ismételgetnem kell otthon. A Orvosságos Buddha Szútrát akartam ismételgetni, de ő nem hagyta. Azt mondta: „Még nem érted el ezt a szintet, ismételgesd csak a Nagy Könyörületesség Mantráját.” Csak sokkal később engedte meg nekem, hogy ismételgessem a Lótusz Szútrát. Nagyon hangosan ismételgették, és azt kérték tőlem, hogy otthon tegyem ugyanezt. Azt is mondták, hogy vegyek egy fahalat (egy kerek fahangszer, kíséretként a mantra ismételgetéshez), és koppintsak rá mindennap. Nagyon komolyan vettem, és korán felkeltem, hogy csináljam az ismételgetéseket.

Kora reggel a torkom rekedt volt, ezért rengeteg vizet kellett innom. Az éneklést este is meg kellett ismételni. Az átlagemberek rendszerint nem olyan komolyak, és elég egyszer elismételni. Én azonban nagyon őszinte voltam akkoriban, és bármit megtettem volna, amit a mesterem mondott, még ilyen fokig is. Nem úgy, mint most. Nehézségekbe ütközik, hogy bárminek a megtételére rávegyelek titeket. Még egy kő megmozdítására is nehéz rávenni titeket, nemhogy az imádatára.

Úgyhogy hazamentem, mindennap meghajoltam a szútrák előtt, ismételgettem a szútrákat, imádtam a Buddhát; és voltak élményeim. Lesz részetek élményekben, ha nagyon őszinték vagytok. Annyi élményem volt, hogy el sem tudom mindet mondani nektek.

Megkérdeztem a mesteremet, hogy miért kell a szútrákat olyan hangosan ismételgetni. Azt mondtam: „Még otthon is ilyen hangosan kell ismételgetnem őket?” Erre ő: „Jobb hangosan ismételgetni, így a láthatatlan lényeknek is hasznára válik.”

Hittem neki, és nagyon hangosan ismételgettem, míg el nem ment a hangom. Még az ablakokat is nyitva hagytam, mert attól féltem, hogy a láthatatlan lények nem tudnak bejönni. (A Mester, és mindenki nevet.)

El tudjátok ezt képzelni? Akkoriban harmincéves voltam, nem három, mégis ilyen naiv voltam! Bármit mondott a mesterem, én megtettem. Talán pontosan azért ismertem fel valamit az Igazságból, mert olyan ostoba voltam. A nagyon okos emberek, mint ti, aligha érik el a Taót. Tele vagytok ötletekkel, az elmétek túl éles, túl agyafúrtak vagytok, és túl sokat tudtok!

Egyszer télen a hó odakint magasabb volt egy embernél, és metsző hideg volt. Én mégis kinyitottam az összes ablakot, mert attól tartottam, hogy a láthatatlan lények nem tudnak bejönni. Még a függönyt sem mertem leereszteni, hogy kimutassam, hogy szívesen látom őket. A láthatatlan lényeknek nem kell az ablakon át érkezniük, de én azt gondoltam: „no és mi van akkor, ha némelyikük nem tud bejönni?” Mellesleg, nem tűnt volna túl barátságosnak, ha becsukom az ablakokat és behúzom a függönyt; akkor esetleg nem mernek bejönni. Még bocsánatot is kértem tőlük: „Nem nyithatom ki az ajtót, mert félek, hogy az zavarná a szomszédokat.” (A Mester, és mindenki nevet.)

Hallgass a Mesteredre, Isten ettől meghatódik

Hallgass a Mesteredre – akárki is legyen az –, és nem tévedhetsz rossz útra. Isten meghatódik. Figyelve, hogy ez az ember milyen ostoba, Isten meg fogja védeni, és hagyja, hogy megértsen valamit. Egyébként mi történne vele, ha egész életére ostoba maradna?

Ezért Isten mindig jobban vigyáz az ostobákra. Ostobának kellene lennünk, amikor ostobának illik lennünk. Tegyétek meg, ami tőletek telik, amikor munkát végeztek; használjátok a bölcsességeteket, amikor használnotok kell, és ne használjátok akkor, amikor hallgatnotok kellene. Két fülünk van, de csak egy szánk. Nektek viszont mintha két szátok, és egy fületek nőtt volna (a Mester és mindenki nevet); vagy lehet, hogy rossz helyen nőttek. Amint mondok nektek valamit, nagyon gyorsan elpárolog, szinte eltűnik, és alig van hatása.

Amikor idejönnek, sokan még mindig a saját, előre kialakult nézeteiket, elképzeléseiket és előítéleteiket szorongatják magukhoz. Úgy érzik, hogy nagyszerűek, és szeretik lerántani a Mestert. Jobb magatokat felhúzni, mint engem lerántani a ti szintetekre. Persze kényelmesebb a Mestert lerántani, így közelebb érzitek magatokat hozzám: „Ő pont olyan, mint én!”

Ez azonban rossz nektek. Én egyfolytában fel-le tudok mászni, de az igazságot el kell mondanom nektek, hogy teljesítsem a tanári kötelességemet. Tudom, hogy mélyen belül nagyon tisztán értitek, csak az elmétek vívódik. Fel kellene ismernetek az idejöveteletek célját, és ne hallgassatok az elmétekre. Egyébként mindketten nagyon elfáradunk az elmével való küzdelemben.

Állandóan az elmétekkel küzdök, ami rendkívül fárasztó. Minden alkalommal, amikor valakire gondolok, érzem, hogy az elméje dugig van ezzel-azzal, és ez gátolja a lelkéhez vezető utamat. Az elme nagyon szorosan őrzi a bejáratot. Ez nagyon kimerítő. Jól van! Most mindenki érti? (Válasz: Igen!)

Copyright © Ching Hai Legfelsőbb Mester Nemzetközi Szervezete
Minden jog fenntartva.